Tettem egy felelőtlen ígéretet Anni játéka kapcsán: hogy én is.
De ha felelőtlen volt is, illik betartani.
Nos, akkor én is.
Hogy miért pont körmagyar? Azért, mert csupa magyarok. Hogy miért kör, arra majd rájön, aki játszik.
Azt hiszem, nem nehéz. Nagyrészt ki lehet guglizni :)

Szóval: ki mondta, kiről?

1. Petőfi Zoltánka szobájában ült, elvadult emberiszonyatban. Az öngyilkosság megszokott mozdulata lett. Hanyagul verselt, jelzői ellomposodtak, rímei elfáradtak. de annyira költő volt, hogy a legfáradtabb szó is arannyá vált érintésétől.

2. ... ebben az időben többnyire rajtam próbálta ki verseit. Egész felolvasó délutánok voltak a lakásán, az ő utánozhatatlanul eredeti, különös és hatásos éneklő modorában, mint valami keleti megszállott, mondogatta azokat a strófákat, amelyek ma már irodalmunk legkülönb értékei közül valók.

3. Az egész világ viccelt vele, de ő maga nem viccelt. Őmaga komoly volt, és megelégedett azzal, hogy rámutatott a világ vicceire.

4. ... 5 éves korában könnyes szemmel állt  meg a kirakat előtt egy letört lábú baba előtt és azt mondta: "sze-e-e-gény", és hiába oktattam őt, fontoskodó felnőtt létemre (mentségemre legyen mondva, minden meggyőződés nélkül), hogy egy holt tárgyat nem lehet sajnálni, mert az nem érez és nem szenved.

5.  Esős idő volt, a pálya mélyen felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, lövések a latyakba ragadtak, vagy el-fölcsúsztak, falsul kiperdültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról, átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes. ..., a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban:
- Mondja, Öcsikém, hogy lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladnak, vagy messzi elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogy csinálja, mi ennek a technikája?
- Úgy kell rúgni, művészkém - kacsintott a csatár. 

6. ...egy sovány, szinte még kamasz fiú, aki mert most is a barátom, megtanított a barátság szó igazi jelentésére.

7. Amikor összekerültünk, sejtettem, hogy nagyon tehetséges, de fiatal volt és kialakulatlan. ...Bár én tudnék így írni.

8. ... a műcsarnoki kiállításomon megvette, aztán csak rám nézett a keskenyre vágott fekete szemével:
- Ebbe te valakit belefestettél, ugye?
Én csak bólintottam, ő meg nem kérdezett többet, sosem felejtem el neki.

9. ... ha céloztam rá, nemzeti klasszikus leszel, dühöngtél, azt hiszem, az örökkévalóság vízei se mosták ki belőled az indulatot, indignálódva kérdezted, akkor szerintem kicsoda Babits. Egy nálad öregebb klasszikus, feleltem, azt hittem, dühödben megszúrsz a pecseny-nyárssal, míg konyhádban a vacsorára vártunk, hátad mögött a te Emerenced, Bors néni hollóárnyával.

10. ... rendkívül művelt, kulturált volt. Mindent tudott. Meg lehetett beszélni vele, hogy mi a különbség a klasszikus meg a romantikus verselméletek között. Az az élénk szellemi eszmecsere, amelyben vele éltünk, bizony, nagyon fontos volt. És nagyon fontos volt az ő személye.... vígasztaló személyiség volt.

11. ... fölállt, kis szabadkozó méltatlankodással. Sík Sándor utánanézett, szívott egyet-kettőt a szivarján, a műkedvelő dohányosok ügyetlen pöfékelésével, és azt mondta:
- A legtisztább ember, akit életemben ismertem.
...
És az a költő - tehetem hozzá - aki a költő elsőrendű hivatásának és kötelességének azt tartja, hogy mindig ki is mondja az igazat. Mindig és minden másra való tekintet nélkül.

12. Ha olvasom, "műfaji izgalom" fog el. A novellák esszébe játszanak át, az esszék novellába... a távolt, a kalandot és a mesét varázsolja a történetbe, mert a mese varázslata mindig együttjár nála a stílus varázslatával. Külön teljesítmény novelláiban az, ahogy a valóság és a benső valóság átmeneteit oldja meg. Külön öröm figyelnem ezt, gyönyörködni (hogy is mondja Kazinczy?) - "gyönyörködni, hogy a hang és hang mint csapnak együvé, s ellenkezve és hasonlítva a léleknek habzásit festik." 

És hogy még könnyebb legyen:

Lehet tippelni!

Nem, nem katicabogár, hanem labda. Ráadásul három az egyben labda: kaptam egyet El Lobótól, egyet Myrtille-től, egyet meg Jintől - hát összegyúrtam őket. Háromszor 7 pöttyöt nem tudok...

Egyszer hetet is nehezen...

(Amúgy: van katicabogár is. Reggel itt ült a monitor előtt. Gondoltam megmentem a macskától - mert bizony, a lakásban tartott macskában is él a vadászösztön, mindent megfog, ami mozog, legyet, éjjeli lepkét, betévedő szöcskét, Gyanítom, a katicabogárral sem tesz kivételt. Szóval átmenekítettem a katicabogarat a könnyezőpálma levelére, abban a hitben, hogy ott kevésbé tűnik fel a macskának, mint a számítógép környékén. Csak hát ez a katicabogár a látszat ellenére egyáltalán nem üldögélős fajta - lehet, persze, hogy csak a könnyezőpálma nem tetszett neki -, pillanatokon belül fölrepült onnan. Rá egyenest a macska hátára, alig bírtam kigabalyítani a fekete bundából. Most magasabbra menekítettem, a könyvespolc tetején lévő aszparáguszra. Azóta nem jött elő, pedig időközben eszembe jutott, hogy inkább ki kellett volna tennem az ablakon, tán talál magának olyan téli szállást, ahol nincs macska.
Majd, ha megint előjön.
Csak én vegyem észre előbb, ne a macska!)

Visszatérve a labdákhoz: nézelődtem csöppet, miket írtak mások a pöttyökre, és találtam titkokat, meg bűnöket, sőt, a hét főbűnt. Ilyet már játszottunk, gondoltam, nem létezik, hogy megint ugyanaz kell. Lejjebb ástam hát, a gyökerek irányába. Magukhoz a gyökerekhez  nem jutottam el, de így is kiderült, nem kell se titok, se bűn. Olyan ez, mint a fülbesúgós játék :) Mert hogy "hét dolog" kell magunkról. Íme, a felhívás:

1. linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett
2. ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket, és linkeld be a blogodba
4. egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve.

Ehhez tartom magam :)
És mert annak, aki olvassa a blogomat, nem nagyon tudok olyasmit mondani magamról, amit még nem mondtam el, megpróbálok hát egészen frisseket. 

1. Mostanában észreveszem magamon, hogy nem szólok, amikor kellene. Mint például valamelyik reggel:
Ott állt a pasas a Combínó hátsó, baloldali ajtajánál, teljesen ráfonódva a kapaszkodó rúdra, és újságot olvasott. A kapaszkodást megoldottam, de a jelzőgombot képtelen voltam megközelíteni, pedig már majdnem benn voltunk a Mechwart téri megállóban. Bocsánat, engedje meg, hogy jelezzek, rebegtem a fiatalembernek. Ő meg a válla fölött visszanézett rám, ki az újságjából, és megvető hangsúllyal ennyit mondott: nyugodjon meg, ki fogják nyitni az ajtót!
Szólni kellett volna valamit. Beszólni. De nem tettem.

2. Viszont szólok, amikor nem kéne:
A hét elején elárasztották a Moszkva teret a zöldmellényesek, ketten állnak minden villamosajtó előtt. Sose figyeltem, de most már legalább tudom, hogy hét ajtaja van a Combínónak, hétszer két ellenőr áll a megálló hosszában. És kérik a bérleteket. Kapják is szegények a megjegyzéseket, pedig hát ez a munkájuk.
(Vajon akkor is ott fognak állni egész nap, ha esik majd az eső? Akkor is, amikor jön a hó meg a fagy?)
A metró kijáratánál rendszeres az ellenőrzés, az ember elteszi a bérletét, aztán rángathatja elő, hogy felszállhasson a villamosra.
Aztán - talán szerdán - a Széna térnél felszálló három utas közül az egyik belenyúlt a zsebébe, karszalagot vett elő, felrakta a karjára, és kérte a jegyeket, bérleteket.
Mutattam, de valamiért muszáj volt hangosan megjegyeznem, hogy "Nem szállhattam volna fel a Moszkva téren bérlet nélkül."
Pedig felszállhattam volna, jeggyel. És megtehettem volna, hogy nem lyukasztok.
Intelligens ellenőr volt, nem szólt vissza. Én meg sajnálom, hogy igazságtalan voltam. Hisz ő is csupán a munkáját végzi.

3. Azt is észreveszem magamon mostanában, hogy egyre több logikátlan dolgot csinálok. Beszállok a liftbe a földszinten, és megnyomom a "földszint" gombot. Beszállok a negyedik emeleten, és megnyomom a gombot, hogy a negyedikre. Szegény, szegény lift, csak áll és erősen jár az agya, hogy most mit tegyen. Nem tud mit tenni, nekem kell korrigálnom.
Sajnos, nem egy esetről beszélek, nem is kettőről, ezen a héten rendszeresen előadtam. Altzheimer lenne?
Hiába, a korral jár...

4. Amúgy: a korom nem zavar, a ráncaim sem zavarnak, az sem, hogy jó ideje már nemcsak tudom, hanem érzem is, hogy van vállam, könyököm, térdem, szívem stb. Egy valami van, amivel nem tudok megbékülni: azzal, hogy idősödvén eltűnik az ember (a nő) dereka. Soha nem szerettem a "kívülhordós" blúzokat, slamposnak éreztem volna magam. (Nyáron, első - negyvenkét év után az első - érettségi találkozónkon, nézegetve a szalagavatón készült, lassan már sárguló fényképeket, Zs., meg is jegyezte: csak mi ketten kötöttük be a matrózblúzunkat a szoknyába. És tényleg.)
Ez bánt a legjobban az öregedésben. Hogy nem tudok szoknya-blúzt hordani...

5. Azt hiszem, a kevés kivétel közé tartozom: nekem tetszik az új nolblog! (Ja, és a blogom a kirityálétól kék!)

6.-7. Alkut ajánlok: az utolsó két pötty helyett felajánlok háromszor öt régi "dolgot". Hetet belőlük fogadjatok el hatodik pöttyként, másik hetet hetedik pöttyként. Az összesen tizennégy "régi", még marad is egy, ráadásnak.
Az első öt - a titkaim
A második ót - a sikereim
A harmadik öt - nemszeretem szavaim

Hogy kinek dobom tovább?
Azoknak, akiket szeretnék előcsalogatni.

czzsuzsának
gaudilának
kutyunak
leontopodiumnak
somvirágnak
vacsirnak
zuttynak

(És majd Myrtille-t is belinkelem ott az elején, ha engedi a freeblog)
(9:56 - engedte)

Köszönöm  czzsuzsa Hétpöttyösét!

2.
Csaknem bizonyos, hogy a fekete földrészen egyes sportágakban már időszámításunk előtt is rendeztek kontinens-bajnokságokat. Egy kenyai építkezésen banánfa kérgéből készült, viszonylag jó állapotban lévő, feliratos tekercsek kerültek elő a föld mélyéből. A történészek szerint a tekercsek i.e. 357-ből származnak. A feliratokból egyelőre csak egyetlen összefüggő töredéket tudtak megfejteni.

"Mint a gazella, vágtat a győztes:
Lébia bajnoka, gyors Fusaléb."

A tanzániai Afrika Universitas BTK nyelvészeti és ókori irodalmi tanszékének munkatársai szerint a  töredék valószínűleg egy nagyobb eposz részlete, mely vagy a lébiai Fusaléb életének történetét, vagy egy több mint kétezer évvel ezelőtti kontinensbajnokság eseményeit örökíti meg.

3.
Az "ia" végződésű tudományágak művelőit jelentő közneveket (pl. biológia-biológus, geológia-geológus, filozófia-filozófus) aléboknak nevezzük. Az -us képző előtti mássalhangzó alapján az alébokat az alábbi csoportokba soroljuk:
gusalébok: biológus, geológus, grafológus, pedagógus stb.
dusalébok: logopédus stb.
fusalébok: filozófus, demográfus, geográfus stb.
Kivételek: kémikus (kémia),  pszichiáter (pszichiátria) - ezek a köznevek nem alébok!

4.
Ej, fusaléb (gyermekmondóka)

Ej, fusaléb, fusaléb,
Ki mindenbe belelép,
Az ér oda legelébb.

5.
Fusalébol - a BDK-Standovár-féle fusalébbal élvezkedik, múlatja vele (jól) az időt. (lásd: lébol)
(Forrás: Magyar Értelmező Kéziszótár)

Bár csak a legutóbbi években kezdték el tenyészteni, a fusaléb macska Dél-Amerikában közel másfél évszázada ismert és népszerű. Ősét  - egy közönséges házimacskát - trentói telepesek vitték magukkal valamikor az 1860-as években egy ütött-kopott gőzhajó fedélzetén  Brazília partvidékére, ahol akkoriban már jó néhány, ugyancsak a Habsburg-monarchiából érkezett németajkú kolonista irtotta az őserdőt. A macskát nagyon megviselte a hosszú hajóút, amikor a szárazföldön végre kiszabadult a ládából, amelyben utazott, szőrét felborzolva rohant be az őserdőbe. Hiába hívták, hiába csalogatták, nem jött elő. Hetekkel később véletlenül akadt rá két telepes: a macska egy kidőlt jatobafa törzsén feküdt kinyúlva, mozdulatlanul. A telepesek azt hitték, elpusztult, de a macska, bár valóban alig volt már benne élet, az emberek közeledtére hangosan dorombolni kezdett. Lui fa le fusa! - kiáltott fel a talján kolonista. Die Katze lebt! - örvendezett a sváb.
A macskán rajta ragadt ez a "fusalebt", és nem ok nélkül: bár hamarosan felerősödött, az átélt viszontagságok és a szerencsés megmenekülés minden bizonnyal mély nyomot hagytak benne: míg csak élt, szünet nélkül, hangosan dorombolt, még olyankor is, amikor evett vagy aludt. Élete során számos kölyke született, és érdekes módon ezek egy része is örökölte ezt a szokást. 
Lehetséges, hogy a Trentóból származó macska története csupán legenda, azonban tény, hogy Sao Paulo környékén igen gyakori az átlagosnál sokkal erősebben és sokkal többet doromboló, ú.n. "fusaléb" macska. (A "fusaléb" szóban nem nehéz felfedezni az eredeti "fusalebt" egyszerűsödött, könnyebben kiejthető alakját.)  Néhány évvel ezelőtt figyelt fel rájuk Rolf Rottweiler német származású állatorvos, és elkezdte tenyészteni őket. Kimutatta, hogy ezekben az állatokban a hangszálak egy része aprócska szervvé alakult át. Ez a módosult hangszálköteg - a dorombusz - teszi lehetővé az intenzív dorombolást. A dorombusz kizárólag nőstény macskákban fejlődik ki, a hím állatokban csupán recesszív tulajdonságként van jelen.
A fusaléb macska minden színváltozatban előfordul, találunk közöttük hosszú, félhosszú és rövid szőrű példányokat is. A FIFe egyelőre nem tudott dönteni abban, hogy a fusaléb macskát önálló fajtaként vagy fajtán belüli változatként ismerje el.

Egy fusaléb macska:

Marika hazafelé igyekezett a játszótérről. Ment, mendegélt a park hatalmas fái alatt, hallgatta a madarak csicsergését - és egyszer csak földbe gyökerezett a lába: az egyik kungiafa tövében egy lehajtott fejű, poros, piszkos elefánt üldögélt.

- Mit csinálsz itt, elefánt? - kérdezte tőle kiváncsian.
- Villágá megyek - mondta az elefánt.
- Villággá mész? De hisz itt ücsörögsz a fa alatt!
- Mert elfáradtam.
- És miért mész világgá?
- Mert nem kellek senkinek. Mert engem senki sem szeret. Mert én csak egy Dzsambalink vagyok.
- Dzsambalink? Mi az, hogy Dzsambalink?
- A nevem. És mielőtt megkérdeznéd, azt is elmondom, hogy azért kaptam, mert ferde az ormányom. Balra görbül.
Marika alaposan szemügyre vette az elefánt ormányát.
- De hisz alig venni észre! És egyébként is, direkt jól áll neked!
- Gondolod? - emelte föl a fejét az elefánt. Aztán megint lehajtotta. - Nem számít. Akkor is csak egy Dzsambalink vagyok.
- Persze, hisz ez a neved!
- Nem érted! - legyintett az elefánt, és nagy elefántkönny jelent meg a szeme sarkában. - Tudod, a név előjel, mondják, akik értenek ehhez. Nomen est omen. És aki csak meghallja a nevem, azt mondja, nincs semmi szüksége egy link, megbízhatatlan, ügyetlen, négyballábas elefántra. Se otthonom, se munkám...
- Ne sírj! Majd én befogadlak! Az én apukám a világhíres Híres Cirkusz állatidomára, majd ő beajánl téged a cirkuszhoz jegyszedőnek.
Ezzel ormányon fogta az elefántot, és hazavezette.
Otthon első dolga volt teleengedni vízzel a fürdőkádat.
- Először is meg kell fürdened. Ilyen szutykosan nem mutathatlak be az apukámnak.

Az elefánt sokáig lubickolt, hosszú idő óta először érezte igazán kellemesen magát. Amikor aztán végre kimászott, Marikának megint földbe gyökerezett a lába.   

- Hiszen te csodaszép vagy! Rózsaszín! Még soha életemben nem láttam ilyen gyönyörű és különleges elefántot! Mostantól nem Dzsambalink a neved, hanem Dzsambapink!
Az elefánt örömében bukfencezett egyet, majd a bal hátsó lábára állt, és pörgött, mint a ringlispíl. Amikor a pörgést befejezte, rózsaszín ormányával átkarolta Marikát, és keringőzni kezdett vele.
- Nemcsak gyönyörű és különleges, hanem rendkívül ügyes is! - szólalt meg a hátuk mögött a világhíres állatidomár.

A világhíres Híres Cirkusz bejáratánál pedig akár ma is láthatja bárki a plakátot:

                                                                 MAI ELŐADÁSUNKON  FELLÉP
                                                              DZSAMBAPINK, A DZSAMBASZTÁR

Pancúrafuksz (pancur.a.fucs), tetováló-szalonokban használatos terminus technikus, a "pancuronium ante fucas" (fugo 1., indicativus, praesens perfectum activum, sing. 2.) rövidülése, szó szerinti fordításban: "(adj neki) érzéstelenítőt, mielőtt fested". A kifejezés dr. Kinga Tetko Lipcsében élő jamaikai tetoválásminta-tervező művésztől származik, aki 1999-ben megjelent, mintegy 2000 különböző rajzot tartalmazó, pazar kiállítású albumában, a Kunst der Tätowierung-ban a legnagyobb, legbonyolultabb ábrákat ezzel a figyelmeztető felirattal adta közre. Napjainkban némileg módosult jelentéssel használják világszerte: pancúrafuksz minden olyan beavatkozás, amelyet a tetoválandó testrész érzéstelenítése mellett végeznek el.

A Kirityálé a legkényesebb igényeket is kielégítő, széles körben felhasználható, univerzális tisztítószer-esszencia, gyártja és forgalmazza a budapesti Bellavita RT. Kétliteres kiszerelésben kerül forgalomba, ez a mennyiség egy átlagos nagyságú család egész évi teljes tisztítószer-szükségletét fedezi. Vízzel hígítva kiválóan alkalmas mindenféle textilia, edény, üveg, műanyag, kő, fa, fém - gyakorlatilag a házban és a ház körül előforduló valamennyi anyag - tökéletes tisztítására.

Az áttetsző,  kékszínű folyadék  hatóanyaga a Chiritia pussilum virágából nyert koncentrátum. A növény természetes élőhelye Közép-Amerika, Európában csak mesterséges körülmények között nevelhető.

A Kirityálé feltalálója-kifejlesztője Katánginé Czikó Ria, a Bellavita RT tulajdonosa. Czikó Ria évtizedeken keresztül beosztott vegyészként dolgozott a Mezőgazdasági Vegykísérleti Kutatóintézetben, ahol nagy szakmai tudásra és tapasztalatra tett szert, de mindig az ottaninál nagyobb önállóságra vágyott. Nem sokkal a rendszerváltás után - anyai nagyanyja, Matt Róza hajdani munkaadójának, Ana Letica Pipettának a jóvoltából -  viszonylag jelentős pénzösszeghez jutott, ebből indította be saját vállalkozását, a kizárólag saját fejlesztésű kozmetikai cikkeket gyártó és forgalmazó Bellavita RT-t. A Bellavita-kozmetikumok sokfelé ismertek és keresettek, a cég számára azonban mégis az a termék hozta meg a világsikert, amely nem illik  eredeti profiljába: a kékszínű Kirityálé.

Maga a feltaláló Matt Rózát tekinti a Kirityálé igazi szülőanyjának. A ma már nyugdíjaskorú, de még mindig aktívan dolgozó Katánginé Czikó Ria tőle hallott először, még gyermekkorában, a kirityáról, illetve a kirityászirom levének különleges erejéről és csodás illatáról. Matt Róza a huszadik század első éveiben szegődött el egy kis nógrádi faluból a fővárosba házvezetőnőnek Fehér Gyarmat tengerésztiszthez, közvetlenül azután, hogy a fess hajóskapitány valahonnan a tengerentúlról - pontosabban: a Popotolendo vidékéről -  hazahozta Magyarországra feleségnek az ébenfekete bőrű, szépséges, ám születésétől néma Ana Letica Pipettát. A karcsú, fekete Fehérné kedvelte Rózát, mindig kedvesen mosolygott rá, csak olyankor fintorította al az orrát és ingatta elégedetlenül a fejét, amikor a kezébe vett egy-egy frissen mosott-vasalt ruhadarabot: a színes ruhát egy árnyalattal fakóbbnak, a fehéret árnyalatnyival szürkébbnek  látta minden alkalommal, mint mosás előtt. Pedig Róza szépen mosott. De hiába, sem a legjobb minőségű házi mosószappan, sem a hamulúg, sem a trisó nem volt többre képes.

Ana Letica nem hozott magával túlzottan sok holmit távoli szülőhazájából, csupán egy nagy keregőzt, néhány ékszert - és egy tő aprólevelű, halványkék virágot. Ennek a virágnak egy lehulló szirma tapadt meg egyszer valamiképpen Matt Róza kötényének ráncai közt, hogy onnan aztán egyenesen belepottyanjon a földre állított nagy teknőbe, ahol tiszta vízben áztak a már fehérre mosott, kifőzött, teregetésre váró lepedők. Mintha egy nagy üveg tintát öntött volna valaki a teknőbe... Matt Róza ijedten kapkodta ki a sötétkék vízből a ruhákat, ám azok olyan vakító fehérek voltak, mint addig soha, száradás után pedig puhák, lágy tapintásúak, és különleges, finom illatot árasztottak.

Az esőerdők illatát érzi - biccentett fejével felesége felé a ház ura, amikor látta, hogy Ana Letica boldog mosollyal szorítja az arcához a lepedőket -, most úgy mosott, Róza, ahogy ő szereti!

Róza ettől kezdve gondosan összeszedte a kék virág minden egyes lehullott szirmát. A lezárt patentüvegben, ahol tartotta őket, a szirmok nem száradtak ki, hanem lassan fonnyadni kezdtek, miközben némi kis sötétkék nedvet engedtek ki magukból.  Ebből a sűrű folyadékból elég volt Rózának egyetlen cseppnyit adnia a mosóvízhez ahhoz, hogy asszonya elégedett legyen az eredménnyel.

Róza megkérte Ana Leticát, írja föl neki a virág nevét. A cédula ugyan elveszett, de Róza évtizedek múltán is pontosan emlékezett az idegen szóra: kirityá.

Fehér Gyarmat fiatalon meghalt, Ana Letica pedig elköltözött Magyarországról, Matt Róza soha többé nem hallott róla. Azt már nem is tudhatta meg, hogy Ana Letica végrendeletében bőkezűen megemlékezett egykori házvezetőnőjéről. Az örökül hagyott pénzt Czikó Ria kapta, mint Matt Róza legközelebbi életben lévő leszármazottja.

Czikó Ria mindenfelé kereste a kirityát, de senki nem ismerte a virágot. Egyszer aztán az interneten egy online-katalógusban meglátott egy képet, és azonnal tudta: megtalálta! Öt tövet rendelt. Először arra gondolt, talán felhasználhatja a virág illatanyagát valamelyik termékcsaládjához, azonban a laboratóriumi vizsgálatok során hamar kiderült, a növényben ennél sokkal több lehetőség rejlik.

A Bellavita RT üvegházában ma már sokszáz tő halványkék chiritia pompázik, és egyre több szépformájú kétliteres üvegre kerül föl az egyszerű, elegáns cimke:

A Magyarországi Lepkebarátok Egyesülete és az Állami Tisztiorvosi Szolgálat tegnap közös közleményben tájékoztatta a lakosságot arról, hogy az  az ország területén tömegesen előforduló kétszínű lapulólepke (bicolorus lectus papilio) az utóbbi hetek gyakori esőzései elől behúzódhat a házakba, lakásokba.
 
Mint köztudott, a lapulólepke szárnyán lévő hímpor - mely alattomos pörgepor néven ismert - nem veszélytelen az emberi szervezetre. A bőrre kerülve piros, felpenderedő szélű, kellemetlenül viszkető kiütéseket okoz, belélegezve  heves közlés-kényszert, számítógépet használóknál pedig erős internetfüggőséget, melynek egyik jellegzetes tünete, hogy az alattomos pörgeporral fertőzött egyén napi három-négy blogbejegyzést is ír.

Hétköznapi körülmények között - repülés közben, vagy olyankor, amikor a lepke nyugalmi állapotban lapul - kizárt, hogy a hímpor a levegőbe kerüljön. Elegendő azonban egyetlen heves szárnycsapás, hogy a szabad szemmel nem látható, apró, finom szemcsék közül néhány elszabaduljon. A szakemberek tehát fokozott óvatosságra intenek mindenkit: a nehezen észrevehető, csöndben meglapuló kétszínű lapulólepke akár a mi szobánkba is beköltözhetett. Vigyázzunk hát minden mozdulatunkra, ha esetleg itt van, fel ne riasszuk!

1. időpillanat
Amikor először hallottam (volt főnökeim egyikétől), csak pislogtam: időpillanat? mi a fene az? netán van térpillanat is?
Aztán kiderült, használják mások is. Az előbb megkérdeztem a gúglit, azt mondja, kb. 3700 találat.
Tán ha többet forgolódnék fizikusok között, megszoknám.

2. nu (és társai)
Először jópofa. Mikor másodszor, harmadszor hallom, fölkapom a fejem. Amikor itt is,ott is "nu"-t látok a "no, nos" helyett, már idegesít.

3. nyamm, nyami-nyami (és társai)
Bocsánat, Trixi, te voltál az,akinél legutóbb láttam.
Visítani tudnék tőle.

4. elvtársnő
Itt van hozzá a magyarázat.

5. A húgy szóból származó ige
Magát az alapszót sem kedvelem különösebben, de bizonyos esetekben el tudom fogadni, hisz természetes: húgykő, húgyhólyag.
Ám ha valaki hugyozik... különösen, ha olyan valaki, aki nőnek tartja magát...
Azt hiszem, nem is a szótól lel a hideg. Attól, aki használja.

Még kettő, ráadásnak: a majd és a sürgős.
Sajnos, az elsőt én is használom.

1. Nem tudom, ki írta, a címe: Ebla, egy ismeretlen ókori civilizáció. Ajándékba kaptam.Megpróbáltam. Nem ment.
2. Martha Taylor: Fájdalom. Csak azért kezdtem bele, mert az írónő férjének a családját kisgyerekkorom óta ismerem, és egyszer, amikor megálltam pár szót beszélni, gyerekek után érdeklődni a házuk előtti járdát söprögető G. bácsival, ő büszkén újságolta, micsoda sikeres írónő lett a menyéből. Kíváncsi lettem.
Már nem vagyok az.
3. Louis Bromfield: Éjszaka Bombayben. Nem én akartam... Van egy internetes könyvárusító cég, ha tőlük rendelek valamit, mindig megkérdezik, kérek-e ajándékkönyvet. Hát persze, hogy kérek. Legutóbb, mikor megrendeltem a Snippet (meg a Sam Smallt - még ezzel a történettel is tartozom Myrtille-nek, bár azt hiszem, ő egyáltalán nem tartja számon ezt a tartozást. Elég, ha tartom én... ), ez a Bromfield volt az ajándékkönyv. Lássuk, gondoltam, sose olvastam még tőle.
Hamar feladtam, így a  helyzet azóta is változatlan.
4. Isztray Botond: A befalazott.
Valamikor a kilencvenes évek elején jelent meg a könyv, azért vettem meg, mert Botonddal együtt felvételiztünk, ráadásul néhány utcányira laktunk egymástól. Megint csak kíváncsi voltam.
Nem ment.
Viszont most - ha már emlegettem - leemeltem a polcról, és belelapoztam.
Azt hiszem, elolvasom :)
5. Ambrose Bierce - összes novellák. Szintén ajándék. Belekezdtem,  és úgy éreztem, túl fekete. Tele van halállal, erőszakkal.

Babette hívott játszani. Én pedig hívok mindenkit, akinek kedve van kihagyott könyveiről mesélni...

Nos, lássuk, találok-e ötöt...

1. Közép-Magyarország régió demográfiai atlasza
Mert végre, végre megjelent! Sokat dolgoztunk rajta... (A címét nem szeretem, nem kellett volna bele a "régió"...)

2. Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű vendég
Mert Takács Zsuzsa könyve. És mert próza, Takács Zsuzsától.

3. Márai: a teljes Napló
Mert szeretem Márait

4. Lázár Ervin: Napló
Mert szeretem a naplókat. (Lázár Ervint is.)

5. A kis herceg
Egy vadonatúj.  Az előző tönkreolvasódott. Ezt karácsonyra kaptam, és nem tudtam neki ellenállni.  Még aznap este...

Akiknek a tavalyi kedvenceire kíváncsi vagyok:
birovica
bikfic - január 28-i bejegyzés
kutyu
porto
punky

Add tovább - Page 23. játék

1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet.
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon.
3. Keresd ki az ötödik mondatot.
4.Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

A mondatot már leírtam Myrtille-nél, ez itt most ismétlés - és hozzá a többi:

"Lába mélyen a lyukban, már nem kapart."

A könyv, amiből van, és ami itt van mellettem lassan második hete, Swend Fleuron Snipp, a nagy vadász című "daxliregénye" (Móra Kiadó, Ifjúsági Kiskönyvtár sorozat 35. szám, Budapest, 1958. Fordította Z. Tábori Piroska, illusztrálta Szász Endre).
Ez az a könyv, amit - akárhányszor olvasom - mindig abbahagyok az utolsó előtti fejezetnél.
Hogy itt van mellettem, hogy egyáltalán idekerült, abban Myrtille-nek is szerepe van (de ez egy másik történet, egy másik - elkezdett és azóta sem folytatott - blogbejegyzés).  Persze, azóta már eltettem volna - de a napokban kaptam hírt, hogy egy kedves tacskó-barátom eltávozott az örök vadászmezőkre.
Képtelen voltam elrakni a Snippet.

Ő volt Zizi:

Úgy, ahogy BéDéKá gondolta, nem tudom folytatni a játékot, hisz nem nagyon vannak külső linkjeim. Viszont kitaláltam egy visszavágót:

Az általam megadott linkről tessék öt lépésben eljutni BéDéKá blogjára!
Természetessen nem a "vissza" gombbal :)
Innen indulunk

1.Ki ő?
Tóth Árpád. A részlet az 1912-ben született Prológ-ból való.

Ám ha harangocskának hívnánk a virágot, mit írt volna a másik költő? Azt mégse írhatta volna, hogy a szíve egy nagy harangocska...
2. Ki a költő, akinek a szíve egy nagy harangvirág?
Ady Endre (A Tisza-parton)

3. És ki az, aki Egy harangvirág kelyhében lakik?
Dsida Jenő (Reggeli rajz)

4. És ki az a költő, aki megállt a Hét Harangvirág Terén?
Rá kellett döbbentem, hogy mennyire nem ismerem Wordworth-t!
Én Weöres Sándorra gondoltam:
Szép városodban tévedezve jártam,
aztán a Hét Harangvirág Terén
Lehelletednek szobránál megálltam
s homlokod titka átömlött belém.
(Dalok Na Conxy Pan-ból - 12.)

5. Áprily harangvirágai. A képek valakiképpen kapcsolódnak a versrészletekhez. Melyik melyikhez?

I. Visegrád

II. Feldkirch


III. Rapsonné sziklái

 a.)
Harangvirágszín ég, vasárnap
felintenél a gleccseres határnak.
Feldkirchi hangulat a versnek a címe, tehát a II.

6. Egy harangvirágos csendélet. Az 1867-1939 között élt festő a KUT egyik vezető mestere, az UME egyik alapítója volt. Ki ő?

Vaszary János festette a képet

7. És egy másik. Alkotója 1892-ben született, Bécsben folytatott zenei tanulmányokat, és zenetanár lett. Ferenczy Károllyal való megismerkedése után iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára. Később a Ma körül csoportosuló aktivista művészekkel került kapcsolatba. 1944-ben halt meg. Ki a festő?

Ez pedig Schadl János harangvirágos csendélete

8. Más műfaj, de a téma ugyanaz… Hová valósi a harangvirágos terítő?

Hát persze, hogy halasi :)))

9. És végül: mi köze van Ivanovici: A Duna hullámain című szerzeményének a harangvirághoz?
Szécsi Pál közismert Egy szál harangvirág című dala erre a zenére készült

Akinek kedve van játszani velem - nem jutalomért, csak magáért a játékért -, kérem, hogy capella kukac chello.hu címre küldje a "megfejtéseket".

Ismét El Lobótól kaptam labdát: írnék le az életemből öt olyan epizódot, amely azért emlékezetes számomra, mert sikerélményt jelentett. Amikor nagyon örültem annak, amit csináltam, és esetleg elismerést is kaptam érte. Amikor büszke voltam magamra. Aztán természetesen adjam tovább a beszámolás jogát újabb öt bloggernak.
Már a felkérés is öröm, sőt tripla öröm: először maga az, hogy felkértek; másodszor, hogy éppen El Lobo kért fel; és mert újra benne vagyok az El Lobo-választotta ötben.
Lám, egyetlen esemény, és máris mennyi öröm...
Mégis sokáig töprengtem, hogy mi legyen az az öt, mit ragadjak ki... - hiszen mindaz, amit sikerként könyvelek el, a családom; a munkám, az, hogy olyasmit csinálhatok, amit szeretek; az emberi kapcsolataim, az, hogy Diogenész lámpása nélkül is sok embert találtam; a "nem éltem hiába" tudata (ne tessék itt nagy dolgokra gondolni, leírtam egyszer ebben a blogban egy Devecseri-verset, "mindössze" ennyi..); - olyan állandóan, természetesen és magától értetődően vesz körül, mint a levegő. Nélkülözhetetlenül. Meghalnék nélküle. Melyik levegő-molekulát emelhetném hát ki azzal, hogy "ez az!"? Nem kiemelés tehát. Csak egyszerűen kinyújtom a kezem, hogy megragadjak egyet-egyet. Véletlen, hogy mi akad bele...
1.Valamikor harmincöt-negyven évvel ezelőtt. Szombat, késő délután. Ülök a koraőszi napfényben, és olvasom a könyvet, amit anyám aznap hozott haza. Ismeretlen író soha nem hallott könyve. És ahogy lapozok, mintha váltakozva merülnék jéghideg meg tűzforró vízbe. Muszáj megállnom, muszáj a végére lapoznom, néznem a borítót, a fülszöveget, hátha van utószó, bármi, amiből megtudom, ki ez az ember. Mert rokon, testvér, nem tudom, mi, csak azt tudom, ha valaha írnék, így szeretnék írni.
(De nem volt más, csak a név: Alexander Lenard. Még annyi se, hogy ki fordította magyarra a könyvet. A könyv címe pedig: Völgy a világ végén.
A ráismerés öröme...
És hogy később is az maradt, azóta is ugyanaz, mint amilyennek akkor láttam...)
2.
Nagytudású, igényes és szigorú hajdani főnökasszonyom megjegyzése, alig néhány hónappal azután, hogy - érzésem szerint hályogkovácsként - dolgozni kezdtem: "ennek a nőnek a kisujjában több van, mint X-ben és Y-ban együttvéve". Nem nekem mondta, hanem a hátam mögött. Csak visszamondták..
3.
Van a blogomban  egy kép egy japánbirsbokorról. Örülök annak, hogy növekszik. És hogy virágba borul minden tavasszal.
4.
Öröm, ha az a néhány sor, amit leír az ember, visszhangot kelt valakiben. Sokszor érzem...
5.
Ez egész friss sikerélmény. Tizenkét éves unokám a minap mondta az anyjának: "Anya, igazán finom káposztát csak te tudsz főzni, meg a nagyi!" 

Gurítom a labdákat:enfinnek- mert elsőként ő jutott eszembe

vacsirnak és
candlebloodnak - mert hiányoznak
bakajának
 -  mert sokszor szerzett nekem örömet a zenéivel
lucusnak

 - mert örülök, hogy itt látom (és azt se bánom, ha esetleg nem tudja mind az öt labdáját továbbgurítani) 

január 7. 18:26

candleblood sikerei

január 7. 20:11
vacsir sikerei - itt, a 16. hozzászólásban

január 12.
lucus első története

Először az összegzés: azt hiszem, rossz emberismerő vagyok…

A játékot Vera hozta Greg Verdino blogjából. Amennyire vissza tudtam fejteni, így jutott el Verától hozzám:
rabbit

sdw

pairg
Pásztor Dávid
Szipeter
El Lobo

És ekkor lépett be a nolblog.

Elég sokat gondolkodtam, kiknek gurítsam tovább a labdát. Nem, nem „kedvenceket” jelöltem, hanem olyanokat, akikről úgy gondoltam, benne lesznek a játékban. (A kettő egyébként nem zárja ki egymást!) Módosítanom is kellett az eredeti névsoron, hiszen Babette, aki Myrtille-től kapott labdát, gyorsabb volt, mint én: előbb „vetkőzött”, és előbb gurított.

Hogy ugyanazt jelöljük, annak nem láttam értelmét. Annak sem, hogy csupa nolblogost jelöljek – hiszen így csak szűkítettem volna azok választékát, akik nem járnak, nem olvasnak másfelé, csak a nolblogon.

Az öt kiszemelt áldozat közül elsőként egykori kedves iskolatársam, bikfic hárított. Okkal, és a döntését tiszteletben tartom.

Galagonya azzal utasított vissza, hogy nem árulja el a titkait.
Izsáktól kaptam egy e-mailt, azzal, hogy megnézi, mi ez a játék. Azóta nincs újabb információm.

Bízom még Piribogyóban és Zöldtarában...

január 2., 22:24.
És nem hiába!

Piribogyó titkai itt olvashatók.
Izsak "vallomása" pedig itt, a 38. hozzászólásban

január 3. 18:08.
És: zöldtara !!! - itt, a 42. hozzászólásban

január 7. 11:10.
És bikfic is! Mégis!
(lásd itt a 28. hozzászólást)

Ez most nem a megszokott csapongás: ezúttal - kivételesen -  mindig a kályhától indulok.
Bocsánat, nem a kályhától, hanem a kéménytől.
Bocsánat, nem a kéménytől, hanem a kéményseprőtől.
Attól, akit Tóth Árpád kihagyott az újévi versből.

"Kéményseprőt látok
Szerencsét találok"
- akkor hát tessenek megragadni a gombjukat, és kezdődhet a tippelés!

1.

Hiába jajgatják egész éjjel a kis marabu-fiókák, hogy „Nagy a bánat, nagy a bú, fázik a kis marabu!”, marabu-apó nem tud befűteni, mert olyan kormosak a kémények, hogy nem jut ki rajtuk a füst.

Kik söprik ki végül a marabu-paloták kéményét?

1. baglyok

2. rókák

X. zsiráfok

A bagoly begyújt, mire úgy teleszalad a ház füsttel, hogy marabuék az orruk hegyéig se látnak. „Marabu úr, azt gondolom, a kéményben sok a korom” – állapítja meg a bölcs bagoly, így elhatároztatik a kéménysöprés. A róka úgy kerül a képbe, hogy felajánlja a farkát: azzal lehet kéményt söpreni – amennyiben füstölt kolbász lóg abban a kéményben.
Így végül a zsiráfok. Móra Ferenc tündéri kéménysöprő zsiráfjai.

2

Ki festette? ( A mester szignóját barbár módon bemeszeltem... elnézést érte)
1. Fényes Adolf

2. Hollósy Simon
X. Mednyánszky László

Ehhez nincs mit hozzátennem: igen, Mednyánszky

3.

Köszönt és minden jót kíván egy csíz, két gerle, három veréb-zenész, négy nyafka macska, öt szélkakas – no de hány tekergő kéményseprő?

1. kilenc
2. tíz
X. tizenegy

4.

Ki a kéményseprők védőszentje?
1. Szent Flórián

2. Szent Jakab
X. Szent Lőrinc

És valóban: Szent Flórián.
Szulovszky egyébként azt mondja, hogy a kéményseprők - a Mária Terézia és az I. Ferenc által kiadott céhlevelek tanúsága szerint - Flórián mellett Remete Szent Antalt is a védőszentjüknek tartották, sőt, volt egy harmadik patrónusuk is: Szent Márton. És sokáig kijárt nekik a Márton-napi bor. Mária Terézia egy 1752. évi kiadási lajstroma említi, hogy „udvari kéményseprője meg annak a legénye egyenkint 2 pint, 4 krajczár értékű, jó bort és 11 darab nyírfaseprőt kaptak szent Márton napjára, a szokásos szent Márton-napi beneficium gyanánt.”
A szokás aztán a következő század végére elkopott. „Vas vármegye székhelyén, Szombathelyen ma már egyedül a korcsmárosok és vendéglősök adnak még bort az illető munkakerület kéményseprő-legényeinek. Egerben is kapnak még elvétve bort a ’kormosok’, de az már századrésze se a még csak 25-30 év előtt kapott Márton-napi bornak.” – írja a Magyar Kéményseprő Szaklap 1904-ben.

5.

Hol született idősebb Storno Ferenc, a kéményseprőből lett művész és műgyűjtő?

1. Bécs

2. Kismarton
X. Sopron

Lehet, nem hangsúlyoztam eléggé, hogy az idősebb Storno…
Mert való igaz, Storno Ferenc, a festő, 1851-ben született Sopronban. De ő a fia volt annak a Storno Ferencnek, aki kéményseprőből lett építésszé, festővé, restaurátorrá, mindeközben műgyűjtővé. És aki 1821-ben született Kismartonban.

6.

Robert, a keményszívű kéményseprő arra kényszeríti Samet, az inasát, hogy másszon be a gyerekszoba kandallójába, és tisztítsa ki annak kéményét. A bujócskázó gyerekek kiszabadítják a beszorult kisinast, elrejtik a szekrényben, és összekormoznak mindent, hogy Robert azt higgye, Sam az ablakon át menekült el.
Ki írta Benjamin Britten The little Sweep című gyermekoperájának a szövegkönyvét?
1. William Blake
2. Eric Crozier

X. Charles Dickens

A szövegkönyvet Crozier írta. És hadd tegyem hozzá, hogy Lukin László fordította magyarra.

7.
Ki énekelt Jenőről, aki a búcsúcsóknál elfeledte, hogy kéményseprő?
1. Ambrus Kyri
2. Mikes Éva
X. Toldi Mária

8.
Miért kapta a Negro nevet  a „torok kéményseprője”-ként reklámozott gyógycukorka?
1. A színe miatt
2. Kitalálójáról, Pietro Negro olasz cukrászról nevezték el

X. Mert egy különleges ánizsfajtával, a  Negra pimpinella anisum-mal ízesítik.

 Az itáliai Pietro Negro 1926-ban állt munkába Dréher Antal kőbányai cukorkaüzemében (Mert az is volt neki, nemcsak sörgyára). Az ő találmánya a torok kéményseprője.
A Negra pimpinella anisum meg nem létezik… én találtam ki.

9.
Hol eszi a kerületi kéményseprő a szalontüdőt (két kőkemény gombóccal és dupla citrommal, pecsenyezsírral leöntve)?

1. A Hét Bagolyban
2. Az Arabs Szürkében

X. A Vörös Postakocsiban

A Hét Bagolyban, természetesen.
De a többi is Krúdy :)

10.
Milyen maradandó károsodás érte Bakkecskelábú Fő- és Altábornoki Őrmesterkapitányt, amikor üldözőbe vette a menekülni próbáló pásztorlánykát, és annak jegyesét, a kéményseprőt?

1. Letört a szarva
2. Egyik bakkecskelábára megsántult
X. Nem tudott többé bólogatni

És most bújok el szégyenemben a világ elől… de hogy soha többé nem teszek föl  emlékezetből feladványt, az biztos…
Bizony, bizony, a Bakkecskelábúnak nem esett semmi baja, nagyapó viszont, a vén kínai, nem tudott többé bólogatni.
A kéményseprő és a pásztorleányka szerencséjére :)

11.
Melyik Kosztolányi-műben szerepel Báthori úr, a kéményseprő?

1. Aranysárkány
2. Édes Anna
X. Pacsirta

Édes Anna. És Kingának igaza van: Báthory úr ipszilonos.

12.

A pesti Andrássy út melyik keresztutcáját hívták a XIX: század közepén Kéményseprő utcának?
1. Hajós utca

2. Lázár utca
X. Paulay Ede utca

A Paulay Ede utcát, valamikor a XIX. század közepén.

13. Mit hazudott a kéményseprőnek Dombos Péter (aki akkoriban nem tudott nemet mondani), hová igyekszik, talicskáján a fotelmuzsikával?

1. A városháza elé, kalapozni
2. Cseresznyét szedni
X. Szerenádot adni

Cseresznyét szedni - mi mást mondhatott volna?  :)

+1 nincs. Illetve van, de nem kérdés, hanem ajánlat: akit érdekel a kéményseprő-mesterség kultúrtörénete, az olvassa el Szulovszky János: Füstfaragók című könyvét. Először 1992-ben jelent meg, Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi tanszékének kiadványaként, aztán (úgy tudom), 2003-ban, kibővítve, a Plusz Könyvek sorozatban.
Érdemes elolvasni!

Ez meg csak javaslat: a tippeket lehet ám mélben küldeni! És akkor senki nem érzi úgy, hogy megelőzték.

capella (kukac) chello.hu 

Köszönöm Kingának és Holmes-nak, hogy játszottak velem!

(de még holnap is fogyasztható. Akár holnapután is.)

Volt egyszer egy játék a fórumon – a "Jut eszembe-játék" -, se nem túl népszerű, se nem túl hosszú életű. Volt néhány kedves, állandó játszótársam - aztán néhány hónap alatt elkoptak,  ahogy én is kikoptam a fórumból.
Az a rossz tulajdonságom viszont, hogy szeretek "csapongani”, nem kopott azóta sem.
Néha úgy érzem, kophatna már… - de mit tegyek, ha TÉNYLEG mindig mindenről eszembe jut valami.
Hívok hát most mindenkit, akinek kedve van: kísérjen el ezen a hótalan Szilveszter-délelőttön. Játék, az "eredeti” feltételekkel: díj, jutalom nem jár érte. De hátha valaki azt mondja a végén: jut eszembe!

Nekem most a hótalan december-végről jutott eszembe, hogy emlegettem egyszer ebben a blogban egy hótalan téli képet, és valahogy vágyam támadt megnézni, mert igazán jó fotó. Igen ám, csak a képhez vezető, akkor megadott link nem vitt sehová. Így aztán majd egy délelőttöt töltöttem azzal, hogy a Fotómúzeum anyagában a felvételt készítő fotóművész több mint kétezer felvétele között megtaláljam ezt:

Hogy hol, melyik városban született a két testvér, azt megtudjuk egyik ismert költőnk soraiból:

_ _ _  -  Barokk házak sora számos - kis kápolnák tornya jámbor -  itt született  _ _  _ _  -  valamint én  _ _  _ _"

Bevallom, a versikét csak a netről ismerem, a költő gyűjteményes kötetében nem találtam. (Vagy nem kerestem elég kitartóan.) Találtam viszont egy másik kis  verset, ugyanerről a városról:

Életem a régi reállal lekvittelt
ehelyütt öt évet. De két tanár pikkelt,
azt mondták, nem érek egy rossz huszas nikkelt
s elüldöztek engem, a lézengő rittert.

2.Melyik városról van szó, és  3. ki a költő?

És most vissza a képhez. 4. Vajon mi köze van egy másik költőhöz, ahhoz, aki ezt a méltatlankodó-kétségbeesett tréfás újévi verset írta? (Az alapkérdés természetesen az, hogy 5. ki a költő…)

Tudom, hosszú,  de muszáj volt az egészet leírnom, hisz az utolsó kérdés:

6. Melyik jellegzetes "újévi" iparost hagyta ki a költő a  versből? 

- legföljebb nem egészen szabályosan.

A "legközelebbi" nekem egy egész (igaz, nem túlságosan nagy) kupac, itt gyűlnek-halmozódnak napok óta. A tetején kezdem...  

Bár a feldolgozott adatokból a közlésben például a nemekre és a részletesebb kormegoszlásra vonatkozó számok 1920-ban is kimaradtak, a közzétett adatok (lélekszám; 6-11 éves gyermekek száma; a községi tábla részletezésében anyanyelv és vallás; magyarul tudás és írni-olvasni tudás részletezés) települési, tanyakutatási szemszögből nézve így is igen értékesek.
(Dr.Thirring Lajos: Az 1869-1980. évi népszámlálások története és jellemzői - ma reggel tettem a kupac tetejére, nem olvasni kell, hanem anyagot gyűjteni belőle a "módszertani füzetek"-sorozat egyik készülő darabjához )

A nők hasonló arányban vannak jelen meg az életvitelükben akadályozottak és az egészségproblémával élők között is.
(Kovács Katalin: Egészség-esélyek - ezt tegnap hoztam haza, de csak leraktam, most nyitottam ki először, és ebben a 23-5.-ben azonnal sikerült is lelnem egy értelemzavaró sajtóhibát, vagy mit. Most találgatok: a "meg" fölösleges? Vagy az ékezet hiányzik róla? Vagy Kati  először "vannak jelen"-t írt, aztán javítani akarta arra, hogy "jelennek meg", csak figyelmetlen volt?)

Persephoné, aki már korábban is „hívón és kacéran” jelent meg előtte, egyre makacsabb kísértő és egyre nagyobb hatalmú inspirátor.

(Győri János előszava Áprily összegyűjtött verseihez. Áprily szinte mindig a kezem ügyében van... )

 Nem hiszel nekem.
(G. Simenon: A Bicetre harangjai - még vasárnap vettem elő, akkor fejeztem be az alatta lévőt, és vágytam valami másra. Rengeteg az újraolvasni-valóm, ez is közülük való. Érdekes, hogy amikor először olvastam, jobban megfogott. Pedig most korban sokkal közelebb vagyok René Maugras-hoz, mint a könyv első olvasásakor voltam. De nem azért nem végeztem ki még vasárnap - vékony kis könyvecske -, mert netán untam, hanem mert átkozottul nehéz úgy olvasni, hogy a hőségben állandóan bepárásodik az ember szemüvege.)

Nem vagyunk teljesen fegyvertelenek.
(Leon Uris: A királynő törvényszéke -  ez első olvasás, sőt, az első Uris életemben. Múlt szerdán K.J.-nél belelapoztam, mialatt arra vártam, hogy befejezzen egy telefonbeszélgetést, aztán amikor befejezte, azt mondta: "elviheted". Igazából nem voltam túl lelkes - a metró csak az Astoriáig jár, azt se tudtam, hogy jutok haza a Kossuth térről, meleg is volt, tömeg is volt, a könyv meg jó vastag, a táskámba nem fért bele. De elhoztam, hazajutottam vele, elolvastam.)

Éjjel egy óra volt, már csak négy-öt vendég tartózkodott a kávéházban.
(Carson McCullers: Magányos vadász a szív - a legalsó a kupacban. Ez is újraolvasás, tulajdonképpen Tarjáni késztetett arra, a fogyatékosaival, hogy éppen ezt vegyem elő. Vagy húsz éve kaptam a könyvet, a címét látva kicsit féltem tőle, de nagyon kellemes csalódás volt. Kár, hogy nem sokkal-sokkal ismertebb és népszerűbb.)

Egyébként A KEDVENCért sem kell messzire mennem... Lénard Sándor: Völgy a világ végén. És most csalok. Nem a kötet 23. oldaláról, hanem a kötetben lévő öt írás  közül az egyiknek, a Római történetek-nek  a 23. oldaláról. Leszámoltam. Nem azért ebből, mintha ez lenne a kedvencek között a legkedvencebb, hanem mert a 23-4. mondatok önmagukban nem mondanak semmit, hosszú-hosszú sorokat kellene előlük-mögülük idéznem. Természetesen ez sem egyetlen mondat, hanem az a gondolatsor, amelyikben benne van az a bizonyos negyedik. Az összes lehető közül ez a legrövidebb "kerek egész".

Nyelvet tanulni szép és hasznos időtöltés. Nyelvet cserélni megrendítő élmény. Csak a számok, a színek, az állatok élik bennünk túl. A fogalmak, az igék megváltoznak. A kedvenc kifejezéseink, szólásmódjaink, amelyekről barátaink ránk ismernek, elhagynak. Jóízű tréfáink értelmüket vesztik. Bölcs mondásaink komikusakká vagy banálisakká válnak.  Az egyszerű ember még gyorsan visszanyeri szókincsét, ha valahogy átrágta magát a nyelvtanon, de jaj annak, akinek újra kell végeznie az elemit, a gimnáziumot s egyetemi éveit! Hirtelen ráeszmél, hogy mennyi fogalomból áll a világ, milyen végtelen az, amit elvesztett, milyen reménytelen az új hódító hadjárata. Tragédia, hogy a nyelv felöleli a világot, míg a nemzeteknek határai vannak - ezért akarnak egyes nemzetek hódítani. Lehet úgy hódítani, hogy az ember tanul - úgy, ahogy én most meg akarom hódítani Olaszországot -, vagy úgy, hogy az ember tanít, más ember fejébe veri a nyelvet. Bárcsak tudnák az emberek, hogy egyszerűbb tanulni.