Tettem egy felelőtlen ígéretet Anni játéka kapcsán: hogy én is.
De ha felelőtlen volt is, illik betartani.
Nos, akkor én is.
Hogy miért pont körmagyar? Azért, mert csupa magyarok. Hogy miért kör, arra majd rájön, aki játszik.
Azt hiszem, nem nehéz. Nagyrészt ki lehet guglizni :)
Szóval: ki mondta, kiről?
1. Petőfi Zoltánka szobájában ült, elvadult emberiszonyatban. Az öngyilkosság megszokott mozdulata lett. Hanyagul verselt, jelzői ellomposodtak, rímei elfáradtak. de annyira költő volt, hogy a legfáradtabb szó is arannyá vált érintésétől.
2. ... ebben az időben többnyire rajtam próbálta ki verseit. Egész felolvasó délutánok voltak a lakásán, az ő utánozhatatlanul eredeti, különös és hatásos éneklő modorában, mint valami keleti megszállott, mondogatta azokat a strófákat, amelyek ma már irodalmunk legkülönb értékei közül valók.
3. Az egész világ viccelt vele, de ő maga nem viccelt. Őmaga komoly volt, és megelégedett azzal, hogy rámutatott a világ vicceire.
4. ... 5 éves korában könnyes szemmel állt meg a kirakat előtt egy letört lábú baba előtt és azt mondta: "sze-e-e-gény", és hiába oktattam őt, fontoskodó felnőtt létemre (mentségemre legyen mondva, minden meggyőződés nélkül), hogy egy holt tárgyat nem lehet sajnálni, mert az nem érez és nem szenved.
5. Esős idő volt, a pálya mélyen felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, lövések a latyakba ragadtak, vagy el-fölcsúsztak, falsul kiperdültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról, átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes. ..., a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban:
- Mondja, Öcsikém, hogy lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladnak, vagy messzi elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogy csinálja, mi ennek a technikája?
- Úgy kell rúgni, művészkém - kacsintott a csatár.
6. ...egy sovány, szinte még kamasz fiú, aki mert most is a barátom, megtanított a barátság szó igazi jelentésére.
7. Amikor összekerültünk, sejtettem, hogy nagyon tehetséges, de fiatal volt és kialakulatlan. ...Bár én tudnék így írni.
8. ... a műcsarnoki kiállításomon megvette, aztán csak rám nézett a keskenyre vágott fekete szemével:
- Ebbe te valakit belefestettél, ugye?
Én csak bólintottam, ő meg nem kérdezett többet, sosem felejtem el neki.
9. ... ha céloztam rá, nemzeti klasszikus leszel, dühöngtél, azt hiszem, az örökkévalóság vízei se mosták ki belőled az indulatot, indignálódva kérdezted, akkor szerintem kicsoda Babits. Egy nálad öregebb klasszikus, feleltem, azt hittem, dühödben megszúrsz a pecseny-nyárssal, míg konyhádban a vacsorára vártunk, hátad mögött a te Emerenced, Bors néni hollóárnyával.
10. ... rendkívül művelt, kulturált volt. Mindent tudott. Meg lehetett beszélni vele, hogy mi a különbség a klasszikus meg a romantikus verselméletek között. Az az élénk szellemi eszmecsere, amelyben vele éltünk, bizony, nagyon fontos volt. És nagyon fontos volt az ő személye.... vígasztaló személyiség volt.
11. ... fölállt, kis szabadkozó méltatlankodással. Sík Sándor utánanézett, szívott egyet-kettőt a szivarján, a műkedvelő dohányosok ügyetlen pöfékelésével, és azt mondta:
- A legtisztább ember, akit életemben ismertem.
...
És az a költő - tehetem hozzá - aki a költő elsőrendű hivatásának és kötelességének azt tartja, hogy mindig ki is mondja az igazat. Mindig és minden másra való tekintet nélkül.
12. Ha olvasom, "műfaji izgalom" fog el. A novellák esszébe játszanak át, az esszék novellába... a távolt, a kalandot és a mesét varázsolja a történetbe, mert a mese varázslata mindig együttjár nála a stílus varázslatával. Külön teljesítmény novelláiban az, ahogy a valóság és a benső valóság átmeneteit oldja meg. Külön öröm figyelnem ezt, gyönyörködni (hogy is mondja Kazinczy?) - "gyönyörködni, hogy a hang és hang mint csapnak együvé, s ellenkezve és hasonlítva a léleknek habzásit festik."
És hogy még könnyebb legyen:
Lehet tippelni!
Hozzászólások
Eddig 49 komment érkezett (
)
1.
morvax
2008. 12. 13. 20:44
Nagyon boldog névnapot!
2.
kapitanyg
2008. 12. 13. 20:46
Köszönöm szépen :)
3.
akimoto
2008. 12. 13. 21:03
Csak kapásból, de nem bírom ki, hogy addig ne szóljak, amíg utánajárok a hiányzó válaszoknak. 1. nem tudom
2.Török Sophie Babits Mihályról
3.KarinthyFerenc Karinthy Frigyesről
4. nem tudom
5. Hofi Géza Puskás Ferencről
6.nem tudom
7. Szabó Lőrinc Dsida Jenőről (nem biztos, csak homályos emlék)
8.nem tudom, nem is fogom tudni
9.Szobotka Tibor Nemes Nagy Ágnesről
10. nem tudom
11. Örkény István József Attiláról
12.nem tudom
2,3,5,7,9,11 (majdnem a fele. Közepes tanuló vagyok)
4.
akimoto
2008. 12. 13. 21:05
A macskás borító nem Anna Margité?
5.
kapitanyg
2008. 12. 13. 21:09
Elkeseredsz, ha azt mondom, még közepesnél is rosszabb? :)
2.: a "kiről" jó, a "ki" nem
3. szintén
5. Puskást nem kell kitalálni, Puskás neve ott az anekdotában. Az a kérdés, ki volt "a költő és szurkoló". És nem Hofi mesélte.
9. A "kiről" itt is jó
Nézd a képeket is, lehet, segítenek!
6.
akimoto
2008. 12. 13. 21:12
Dehogy keseredem el! Örülök, hogy gyorsan kiderült! :))))
7.
kapitanyg
2008. 12. 13. 21:12
Nem Anna Margit, hanem Pásztor Gábor
8.
kapitanyg
2008. 12. 13. 21:13
Jaj, bocsánat, Pásztor Gábor a pillangós. A macska nem borító, önálló mű.
9.
kapitanyg
2008. 12. 13. 21:18
És nem Anna Margit.
10.
mikipapa
2008. 12. 13. 22:34
Amennyiben a kapitany utáni ici pici gö december 12-én van a naptárban, én is Boldog Névnapot kívánok, annál is inkább, mert az én kitalálható és exponált nevem miatt sok effélét kaptam.
Ez nekem nehéz játék, de a bal szélső katonás kapcsán keresek egy régi tv-játékot. Te biztos tudod. Hadifoglyok valami terepen mennek, Senecá-ról beszélgetnek, őr nem érti. Őr elesik, az elejtett fegyverét visszaadják, ahelyett, hogy,,, mennek tovább, beszélgetnek. Őr....
Megrendítő volt.Csak nem tudom, hogy keressem.
11.
akimoto
2008. 12. 14. 0:02
Ha a képeket nézem, a filmjelenet a Tizedes meg a többiekből való, írta Dobozi Imre. Pásztor Gáborról sose hallottam, sajnos. A kis herceget Rónay György fordította. (A Micimackót Karinthy Fr.) Nem adom föl, csak késő van. A macska lehet Szántó Piroska, és ha a feladvány címe körmagyar, akkor most valami felvillant a ködös agyam mélyén.
12.
kapitanyg
2008. 12. 14. 7:14
Köszönöm szépen, Mikipapa!
Gondolkoztam, én vajon hogy keresném. Talán a képen látható két színésszel próbálkoznék. Ha megnagyítod, könnyebb felismerni őket, de mondom: Molnár Tibor és Gábor Miklós.
13.
kapitanyg
2008. 12. 14. 7:19
Langyosodik, akimoto, határozottan langyosodik! Mondtam, hogy segítenek a képek! De vigyázz, más a sorrendjük, mint az idézeteké.
És mondom azt is, hogy egyik filmjelenet sem a Tizedes - mert kettő is van :)
14.
akimoto
2008. 12. 14. 8:26
A képek között Zelk Zoltán. Ja, és lehet, hogy az egyik színész idézi Puskás öcsi szavait mondjuk Vas Istvánnak? És akkor Szántó Piroska képét Szabó Magda vette meg?
Mert akkor(a Budapesti tavasz miatt) 5.Karinthy Ferenc Vas Istvánnak mondja, 7. Vas István Szántó Piroskáról, 8.Szántó Piroska Szabó Magdáról, 9. Szabó Magda Nemes Nagy Ágnesről, 10. Nemes Nagy Ágnes Zelkről...
Nem tudom tovább variálni, mennem kell dolgozni. Remélem, megfejti valaki. Gabi! Gratulálok a feladványhoz. Óriási irodalomismerettel állítottad össze. :))))
15.
kapitanyg
2008. 12. 14. 8:38
7-8-9 jó :)))
5. Karinthy Ferenc, de nem Vas István a "költő és szurkoló". Vas István is van, de máshol, és Zelk is van, csak egy kicsit előbb :)))
10. Nemes Nagy Ágnes, de nem Zelkről
16.
kapitanyg
2008. 12. 14. 8:40
Túl nagyot léptél az 5. és a 7. között :)
17.
czzsuzsa
2008. 12. 14. 11:07
1. Cs Szabó László mondta Juhász Gyuláról.
2, Juhász Gy. Babitsról
18.
kapitanyg
2008. 12. 14. 11:20
Zsuzsa, igen!!!
:)))
Látszik már a "kör"?
19.
czzsuzsa
2008. 12. 14. 11:24
3. Babits Karinthyról
4. Karinthy Frigyes a fiáról, Ferencről
5. Karinthy és Zelk.
(No, ilyen okos azért nem vagyok)
20.
czzsuzsa
2008. 12. 14. 11:25
Tényleg! Most esett le a tantusz!!
21.
kapitanyg
2008. 12. 14. 11:36
:)))
22.
czzsuzsa
2008. 12. 14. 11:37
Sokat segítettél!
6. Zelk - Vas István
7. Vas István - Szántó Piroska
23.
kapitanyg
2008. 12. 14. 11:40
Jó, jó, jó :)))
24.
kapitanyg
2008. 12. 14. 11:56
Már csak hármat kell kitalálni!
És, persze, lehet a képeket is párosítani. melyik kihez tartozik...
25.
czzsuzsa
2008. 12. 14. 11:57
8. Szántó P. - Szabó Magda
9. Szabó M. - Nemes Nagy Ágnes
10. Nemes N. Á. - Rónay György
A többi nem megy. Jól szórakoztam, kösz!!
26.
kapitanyg
2008. 12. 14. 12:05
No, még kettő! :)
27.
kapitany
2008. 12. 14. 12:09
Ha tudod a "kört", akkor azt is tudod, hogy a 11.-t ki mondta, meg azt is, hogy a 12.-t kiről mondták. Egyetlen név hiányzik... Vajon ki "köti össze" Rónayt és Cs. Szabót?
Melyik képnek nincs még "gazzdája"?
28.
kapitanyg
2008. 12. 14. 12:11
Gazda egy z
29.
kapitanyg
2008. 12. 14. 12:24
Összerakom, amit eddig kitaláltatok a képekről.
4. Karinthy Frigyes, ő fordította a Micimackót
5. Karinthy Ferenc - a Budapesti tavasz c. film az ő regényéből készült
8. Rónay György - ő fordította A kis herceg-et
10. Szántó Piroska Macska c. színes szitája
és akimoto mondta még Zelket, legyen itt ő is:
12. A három nyúl borítója, Szalma Edittől, Móra, 2007
30.
kapitanyg
2008. 12. 14. 12:27
Nekik melyik a "képük"?
Juhász Gyula, Babits, Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Cs. Szabó
És akkor csak egyetlen kép marad, ahhoz az egyetlen hiányzó névhez!
31.
akimoto
2008. 12. 14. 16:07
A képek bizonytalanok, nem emlékszem. A szöveg, különösen a két utolsó viszont nagyon ismerős. 11.Rónay György József Attiláról 12. József Attila Cs. Szabó Lászlóról.
Mondd már meg az igazat, Kapitanyg!!!!
32.
akimoto
2008. 12. 14. 16:11
És akkor 10. Nemes Nagy Ágnes Rónay Györgyről mondta, hogy vígasztaló személyiség. .. ?...
33.
kapitanyg
2008. 12. 14. 16:24
Igen, Rónayról. Itt találod, ahonnan idéztem:
http://www.vigilia.hu/2000/7/alb0007.html
De a 11-12. nem József Attila.
Idézem még Rónayt:
Egy délelőtt Sík Sándor fölhívott a Révai Könyvkiadónál, ahol lektor voltam. "Ha szabad vagy este , szeretném, ha együt vascorázhatnánk a Démuszban." Ez a Nyugati pályaudvar étterme volt, Sík Sándor pedig akkor egyetemi tanár Szegeden; valamilyen éjszakai vonattal utazott le, ezért találkoztunk éppen a Démuszban. "De nem baj, hogy lenne ott valaki harmadik is?" Ismertem jól a "köreit", tudtam, hogy ez a bizonyos harmadik nem lehet kellemetlen ember. Gyorsan rávágtam, hogy nem, nem. De azért mégis megkérdeztem, ki az. "Egy kedves barátom. És a legkedvesebb tanítványom. ....... ......"
Ott ismertem meg személyesen, a Nyugati restijében, valamikor harmincnyolcban-harminckilencben."
34.
akimoto
2008. 12. 14. 16:41
Kapitanyg, hogy bírsz ennyit olvasni? A Vigilia keresztanyám kedves lapja volt, ha talált valamit - - mint irodalomtanár a Radnóti Gimnáziumban --, ideadta, vagy csak elmondta. Fantasztikus vagy. Nem tudom az utolsó választ, mennem kell ablakot mosni.
35.
kapitanyg
2008. 12. 14. 16:45
Pedig épp most írtad le a nevet :)
Ma már emlegetted, kalimpamamánál is.
Ott az a gyönyörű képvers!
Egyébként nekem is ő a legkedvesebb...
(Ne moss ablakot, sötét van már! Majd holnap!)
36.
akimoto
2008. 12. 14. 17:54
Jesszus! A képvers ismerős volt, de mindenképpen Zelkhez kapcsoltam, a Sirály miatt, és mert Kass emlegette, hogy tervet ő csinálta, és akkor minden összekavarodik folyton a fejemben, ki kéne már szórni, ami nem kell bele.
37.
kapitanyg
2008. 12. 14. 18:08
:)))
Akkor mondom a még "hiányzó" képeket is!
1. Würtz Ádám - illusztráció a Jónás könyvéhez
2. A fényképen Cs. Szabó László - pocsék a felbontás, sajnálom :(
3. Juhász Gyula Annája: Sárvári Anna
6. Nemes Nagy Ágnes: Bors néni könyve, illusztrálta: Pásztor Gábor, Kalligram, 2004.
7. Apollinaire: A megsebzett galamb és a szökőkút, Radnóti Miklós fordítása
9. Szabó Magda: Bárány Boldizsár, Szalma Edit műve
11. Egy szerelem három éjszakája. (Hangát szerettem volna, de annyiféle van... nem tudtam, melyik az "igazi")
38.
kapitanyg
2008. 12. 14. 18:12
Tulajdonképpen gyors kör volt :)))
Köszönöm, hogy játszottatok velem!!!
39.
Freechess
2008. 12. 15. 10:52
Nemtom montamemá Neked, hogy a Bárány Boldizsár (édesanyám miatt) dedikált példánya ott figyel a gyerek mesekönyvei között.
40.
kapitanyg
2008. 12. 15. 11:16
Mintha dedikált Nemes nagy Ágnesed is lenne, de lehet, rosszul emlékszem.
41.
Freechess
2008. 12. 15. 12:56
Nem tudok róla. Bálint Ágnestől van Mazsolám. Szegény is nem rég hagyott itt minket. Van mástól is dedikált könyvünk - illetve már csak könyvem....(:-((((
Más: Mikor lesz játék megint? Egy kicsit ilykor csiszolódik a faragatlan tuskó, aki vagyok. :-)
42.
kapitanyg
2008. 12. 15. 14:47
Nem tudom, honnan szedem :(
Játék-ügyben: majd összekapom magam, aztán lesz. Te meg ne csiszolódj, hanem játssz :)))
43.
kapitanyg
2008. 12. 15. 14:51
Keresgéltem a gúglival. Tényleg nem Nemes Nagy, hanem Szabó Magda az is, amit régebben említettél. Az Ókút.
44.
kapitanyg
2008. 12. 15. 14:52
Nem tudom neveidet követni :)))
45.
Freechess
2008. 12. 15. 19:02
1. Igen, az Ókút az. Édesanyám nagyon szerette Szabó Magdát.
2. Visszakaptam (volna) az eredeti nickemet, csak be kéne regelni - de nincs hozzá kedvem. (Rám igazán illik: Nick-név (:-)) )
3. Ideírom a neveimet: Morrison, Manzarek, Matterhorn és (nem utolsó sorban, illetve megosztva) Armagnac. Meg legutóbb volt valami még, de olyan hamar kitiltottak, hogy elfelejtettem....... Pedig csak Matterral diskuráltam.
46.
Freechess
2008. 12. 15. 19:05
Van Palló Imre bácsi életrajzom is dedikált. Csodálatos ember volt a feleségével, Dussy nénivel együtt. És csodálatos baritonja volt.
47.
kapitanyg
2008. 12. 15. 19:35
Ő sincs már vagy harminc éve...
Nem mondtam ám komolyan, hogy nem tudom követni. Csak azon mosolyogtam, hogy beütöttem a gúgliba: "édesanyám dedikált nolblog" - mire negyedik találatként feljött a Kútkeresőben, és ott találtam Morrisont, az Ókúttal. Morrisontól tudom hát, milyen dedikált könyve van freechessnek :)
48.
Freechess
2008. 12. 16. 12:27
Nincs, sajnos. A múltkor találtam meg az értesítést a haláláról.
Az Opera vagy valami ilyesmi című újság netes változatából meg kinyomtattam Dussy néni visszaemlékezéseit folytatásokban. Még nem volt időm elolvasni, otthon hányódik az asztalomon.
Közben Tomcat is előkerült....
49.
kapitanyg
2008. 12. 17. 15:06
Kb. három hete - egy hónapja összeakadtam vele a trolin :)
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.